10 perc MARKETING - Vállalati pozícionálás

2020. január 29.

A piaci szegmentáció segít a vállalat számára megtalálni a lehetséges vásárlói csoportokat, potenciális vevőket. A célcsoport azonosítása viszonylag jól definiálható.

Stratégiai szinten a célcsoport meghatározása együtt jár a pozícionálással.

A pozícionálás az a stratégia, ami hosszútávon a legnagyobb hatással lehet a vállalkozásra. Célja, a konkurenciához mért versenyelőnyök meghatározása. A terméket, szolgáltatást meg kell különböztetni a versenytársaktól, hogy egyedi módon, helyet kapjon a fogyasztók tudatában. Ez azt jelenti, hogy meg kell fogalmazni, hogy az adott termék versenytársaihoz képest milyen helyet foglal el a piacon. Ehhez persze fontos tudni, hogy kik a versenytársak, és ők a piac mely szegmenseit fedik le.

A pozícionálással a vevő számára vonzóvá tesszük a terméket például azzal, hogy olyan tulajdonságaira hívjuk fel a figyelmet, amely megkülönbözteti a többi hasonló terméktől. A pozícionálás célja, hogy a vevő képes legyen a kínálatból az igényeinek megfelelő termék kiválasztására.

A két legfontosabb tényező a fogyasztó számára, ami alapján dönt: az ár és a minőség. Általában feltételezzük, hogy a magasabb minőség magasabb árral jár, ezért a legfontosabb pozícionálás a termék árához kapcsolódik. A termék magasabb árából a fogyasztó a magasabb minőségre következtet.

Pozícionálni nem csak ár-minőség alapján lehet, hanem a termék vagy szolgáltatás egyedisége, felhasználása vagy a jól behatárolható fogyasztói réteg alapján is.

"A pozícionálás nem a termékre irányul, hanem az emberek tudatára. A terméket kell az emberek emlékezetébe elhelyezni." (Ries, Trout, 1986)

A termék vagy szolgáltatás pozícionálásánál fontos figyelembe venni, hogy egy elültetett pozíciót később már nagyon nehéz megváltoztatni! Lehetséges ugyan, de nagyon hosszú idő, erre számos példát találhatunk a magyar élelmiszerpiacon.

A vállalatnak tehát ki kell választani azokat a terméktulajdonságokat, amelyek élcsoportjának leginkább megfelelőek, legjobban kielégítik annak igényeit, és marketingkommunikációja során erre kell helyeznie a hangsúlyt. Ezáltal arra készteti vevőit, hogy visszatérően az adott márkát vásárolják, hiszen ezt találták maguk számára a legjobbnak.

2022. május 10.
Az iFood Élelmiszer Klaszter, az innomine DIH és Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tisztelettel meghívja Önt a Professzionális innovációs szolgáltatások nyújtása a dél-magyarországi agrár- élelmiszeripar számára” – ProAgro című projekt INTELLIGENS...
2022. április 10.
Az Innoskart Klaszter, az iFood Élelmiszer Klaszter és az innomine DIH tisztelettel meghívja Önt az Élelmiszeripar és digitalizáció Fókuszban a hazai KKV-k számára is elérhető Európai Uniós pályázatok segítségével megvalósított jó gyakorlatok című...
2022. március 10.
Az iFood Élelmiszer Klaszter és az innomine DIH Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt a Kihívások az élelmiszeripari melléktermék hasznosításban 2022-ben Digitalizációs és más megoldások című
2022. február 10.
Az iFood Élelmiszer Klaszter és az innomine DIH Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt a „Professzionális innovációs szolgáltatások nyújtása a dél-magyarországi agrár- élelmiszeripar számára” - ProAgro című projekt
2022. február 01.
    Az iFood Élelmiszer Klaszter összesen 143 400 EUR értékben nyert el egy Európai Uniós projektet az Innomine Digital Innovation HUB-al közös konzorciumban PROAGRO (Providing Professional Innovation Services for The Agri-Food Sector in Southern Hungary)